Beruházásvédelem a mai Ukrajnában / az Ügyvéd Podcast 36. adása
László Andrással Gerő Tamás beszélget a beruházás- és vagyonvédelmi intézményekről az ukrajnai háború kapcsán.
László Andrással Gerő Tamás beszélget a beruházás- és vagyonvédelmi intézményekről az ukrajnai háború kapcsán.
Szeptemberi podcastunk után ismét összeülnek a résztvevők (Méhes Dávid és Horváth Dániel ügyvédek, valamint maga a károsult), hogy elmeséljék Retteghy Dórának a fejleményeket, különösen a tűzszakértők vizsgálatának megállapításait.
Az emberhez méltó börtönkörülményekről Lőrik József beszélget Bieber Ivónával és Ivány Borbálával.
A hatékony ügyfélszerzés tanulható. Nem is akárhogyan!
Az „ÁLOMPRAXIS – ÜGYVÉDEKNEK” egy olyan szolgáltatás, ami oktatással, praxiselemzéssel és gyakorlatias tréningekkel segíti a kollégákat abban, hogy tudatosan tervezzék meg az ügyvédi praxisukat, szerezzenek új ügyfelet és folytassanak marketinget. Erre a mostani válságos időkben nagyobb szüksége lesz a kis praxist folytató ügyvédeknek, mint bármikor.
Simulékony pszichopaták, dühöngő pszichózis és feljogosított nárcizmus: honnan tudja az átlagember, hogy milyen személyiségzavara van a másiknak?
A 2017-ben, 94 éves korában elhunyt Bálint Ákos kivételes életútjáról, annak egyik legmélyebb ismerőjével, Réti Lászlóval, a Budapesti Ügyvédi Kamara 2006-2018 közötti elnökével Méhes Dávid beszélget.
Ügyvédi tevékenység két eltérő üzemméretet példáján. Krantz Orsolya tipikus egyéni egyéni ügyvéd, míg Lakatos Péter egy nagy ügyvédi irodát vezet. Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélget velük a praxisuk gazdaságos működtetésről.
Magyarországon jelenleg mindössze kettő területi ügyvédi kamarának van női elnöke. Dr. Leposa Marianna az egyik: 18 éve vezeti a Pécsi Ügyvédi Kamarát.
Retteghy Dóra a híres Népszínház utcai 21-es ügyvédi munkaközösség egykori tagjaival eleveníti fel nevezetes ügyeiket, és hogy milyen volt ügyvédkedni a 70-es, 80-as, 90-es években.
Tóth Tihamér versenyjogásszal, ügyvéddel, a Versenytanács egykori elnökével Gerő Tamás beszélget a frissen elfoglalt EU Törvényszéki bírói pulpitusról.